Azonnali cégalapítás



 

Extra gondos azonnali cégalapítás – leggyorsabb, legbiztosabb cégbejegyzés Magyarországon

 

Ajánlott: költségsemleges ügyfelek részére, amikor nagyon sürgős a cégalapítás

Az azonnali cégalapítás azt jelenti, hogy az egyszerűsített cégalapítás folyamatát az eljáró ügyvéd néhány óra alatt (de mindenképpen az adott napon) végigviszi, az adatfelvételtől kezdve, az okiratok aláírásán keresztül, egészen az aláírt cégiratok elektronikus cégbírósági benyújtásáig.

Az azonnali cégalapítás relatíve drágább szolgáltatás (gyorsaság miatt) és feltételezi az eljárási illetékek rendelkezésre tartását, ezért kevés ügyvéd tudja végig vinni. A Céghmester – pont a gyors cégalapítási igények miatt – jelentős számú Fővárosi és Budapest Környéki illetéket tart rendelkezésre.

Jó, ha tudja!

2007 óta a Céghmester azonnali cégalapítás szolgáltatása egyet jelent Magyarország leggyorsabb cégbejegyzési szolgáltatásával! Ez idő alatt kb. 2000 esetben segítettünk a gyors bejegyeztetésben, illetve a lelassult, elrontott cégalapításokból eredő károk enyhítésében!

 

Aki a Céghmester azonnali cégalapítás előkészítő és szervező szolgáltatását veszi igénybe, annak cége az adatfelvételtől számított 4 munkanapon belül bejegyzésre kerül (Adatfelvételtől az aláírásig max. 1 nap telik el + a beküldéstől a bejegyzésig még 3 nap), feltéve, ha olyan személyek alapítják a társaságot, akik adóregisztrációs és összeférhetetlenségi szempontból "teljesen tiszták", azaz nem volt, illetve nincs az 5 éves elévülési időbe átnyúló adótartozási, felszámolási, cégtörlési, büntető stb. ügyük.

 

Az adatfelvételtől számított 4 napon belüli cégbejegyzés különösen azoknak lehet előnyös, akiknek máshol elnyújtották-elrontották cégalapítását, ami egyébként nagyon sürgős lett volna.

 

Fontosnak tartjuk tájékoztatni minden Érdeklődőnket, hogy a Céghmester által szervezett azonnali cégalapítás nem egyenlő az elkapkodott-elrontott cégalapítással. Az adóregisztráció, az összeférhetetlenség, az adó- és járulékfizetés kérdéseit azonnali cégalapítás esetén is körültekintően, precízen kezeljük!

 

MENNYI IDŐ ALATT KÉSZÜL EL EGY GYORS CÉGALAPÍTÁS?

Tájékoztatjuk Érdeklődőinket és Ügyfeleinket, hogy azonnali cégalapítás esetén – amennyiben nem merülnek fel adóregisztrációs és összeférhetetlenségi problémák – a cégbejegyzés legtöbbször a benyújtás napján, vagy a benyújtást követő cégbírósági munkanapon megtörténik.

REFERENCIA-STORY

A Céghmester által előkészített, illetve szervezett leggyorsabb cégbejegyzés: adatfelvétel de. 11.00, ügyvéd előtti aláírás du. 12.30, ügyvédi iratbeküldés a Cégbíróságra du. 13.34, cégbírósági bejegyző végzés du. 14.52. Ez összesen kevesebb, mint 4 óra! (2012. október 11., cégnév: House B.T. Kft, az adatok az eljáró ügyvédnél ellenőrizhetők)

 

Fontos tudnia, hogy a Céghmester cégalapítás (cégmódosítás) előkészítésére, megszervezésére szakosodott munkatársai mindent megtesznek, hogy cégügye minél gyorsabban, egyszerűbben, átláthatóbban, stressz és idegeskedés nélkül elintézésre kerüljön! Ajánlataink, ígéreteink megalapozottak, azokat garanciavállalással is alátámasztjuk! Érdemes odafigyelni az elsőre jelentéktelennek tűnő részletekre is, aki nem így jár el, az sok időt, energiát, pénzt bukhat el. Kérjük olvassa el tanmesénket, kívánjuk Önnek, hogy következő tanmesénknek ne Ön legyen a főszereplője!

 

Azonnali cégalapítás bomba ajánlat:

Azonnali cégalapítás 1-3 órás iratkészítéssel, aznapi cégbírósági beküldéssel + KOCKERD kitöltés + üzleti képzés (4+1 óra) + jogi képzés (5+2) óra mindössze br. 60.000.-Ft+eljárási költségek.

 

 

Székhelyszolgáltatás és/vagy könyvelés igénybevétele esetén ingyen cégalapítás!

 Készpénzérzékeny ügyfeleink részére részletfizetéses cégalapítás!  

 

Kérjük tanulmányozza a Cégalapítás menete, és annak cégformától függő releváns almenüpontjait is.

 

Saját érdekében kérjük, tanulmányozza az alábbi fontos információkat, hasznos tanácsokat, problémamegoldásokat!

 

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 1#: Kiknek és milyen esetekben célszerű azonnali cégalapítást kérni a Céghmestertől?

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 2#: Illetékbefizetés nagyon sürgős cégalapítás esetén

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 3#: Sikeres KOCKERD kérdőív kitöltés a Céghmesterrel

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 4#: Vidéken lakom, de Budapesten lesz a cégem székhelye

Azonnali cégalapítás – Hasznos tanács 1#: Fizesse be minél előbb a Kft teljes törzstőkéjét

Azonnali cégalapítás – Hasznos tanács 2#: Sokba kerülhet a felelőtlenül elkapkodott cégalapítás

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 1#: Azonnali cégalapítás saját ügyvédjével

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 2#: Árlélektan, avagy kinek milyen árszintű irodát célszerű választania és miért?

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 3#: HÁNYAN ÉS MIÉRT BÍZNAK A 15 éves múltú CÉGHMESTERBEN?

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 4#: Ígéret és valóság

Azonnali cégalapítás – Tanmese 1#: Cégalapítós tanmese 2013

Azonnali cégalapítás – Tanmese 2#: Cégalapítós tanmese 2009

Azonnali cégalapítás – Extra bónusz a Céghmestertől – Hogyan tovább? Ha szeretné nem csak sikeresen megalapítani cégét, hanem nyereségessé tenni és elért eredményeit megvédeni, vegyen részt képzéseinken.

 

Nyugodtan ránk bízhatja cégalapítását főleg, ha az nagyon sürgős!

A Céghmester üzleti rendszerének, illetve tevékenységének egyik legfontosabb eleme, előnye a kiszámíthatóság. Minden szolgáltatásunk időben kiszámítható, ütemezhető, látszik a vége! Ugyancsak kiszámíthatóak és ütemezhetőek a díjak és költségek, nincs meglepetés, ráadásul ígéreteinket díjvisszatérítési garanciával is megerősítjük!

 

Segítünk:

 

Az esti órákban és szombaton is hívható telefonszámaink:

Központi iroda: 06-1-410-7997

Lurdy Tel/Fax: 06-1-456-1429, Lurdy mobil: 06-20-626-9194

Hétköznap hívható telefonszámaink:

06-20-803-1133

06-20-395-9950

06-20-422-2975

06-20-571-5710

06-20-295-5984

 

 

További fontos információk, hasznos tanácsok, problémamegoldások igényes és körültekintő ügyfeleink, érdeklődőink részére az azonnali cégalapításról:

 

 

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 1#

 

Kiknek és milyen esetekben célszerű azonnali cégalapítást kérni a Céghmestertől? 

 

Azoknak érdemes hozzánk fordulni, akiknek nagyon sürgős a cégbejegyzés, akik biztosak akarnak lenni benne, hogy a cégbejegyzés gyorsan és biztosan megtörténik és akik a gyorsaságért és a biztonságért hajlandóak az átlagosnál kicsivel többet fizetni.

 

Általában 2-féle esetben fordulnak hozzánk azonnali cégalapítással:

 

Első eset: Ha valaki késve indította/indítja meg a cégalapítás folyamatát, de nagyon sürgős a bejegyzés és biztos akar lenni abban, hogy a cégbejegyzés tényleg gyorsan megtörténik!

 

Második eset: Időben megindította ugyan a cégalapítás folyamatát, de esetleges adathiány, adóregisztrációs probléma, vagy az ügyvédi iroda lassúsága, hibája miatt a cégbejegyzés nem történt meg és szeretné (legalább részben) enyhíteni az ebből eredő kárait, illetve "utolérni magát".

2007 óta  – amióta az azonnali cégalapítás egyáltalán kivitelezhető – a Céghmester kb. 2000 cégnek szervezett azonnali cégalapítást, ezen ügyfeleink kb. fele késve indíttatta meg a cégalapítási eljárást, másik fele viszont időben megindította, de legtöbb esetben a szervező/ügyvédi iroda hibája miatt a cégbejegyzés elhúzódott, vagy meg sem történt.

 

A Céghmester azonnali cégalapítás szolgáltatása országos, Magyarország bármely megyéjében vállaljuk a gyors (1-3 napos) cégbejegyzés előkészítését és megszervezését.

 

 

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 2#

Illetékbefizetés nagyon sürgős cégalapítás esetén

A gyors cégbejegyzésnek és a 3 munkanapos cégbejegyzési garanciának feltétele, hogy megbízás adáskor – Fővárosi és Budapest Környéki székhely kivételével – az illeték összege a Céghmester részére megfizetésre kerüljön. Azonnali cégalapítást nem Fővárosi, illetve nem Budapest Környéki székhelyű cégek esetében csak akkor vállalunk, ha a megbízó gondoskodik róla, hogy az illeték összege a Céghmester részére az adatfelvételt megelőző napig megfizetésre kerüljön.

 

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 3#

Sikeres KOCKERD kitöltés a Céghmesterrel

Aki a cégalapítás előkészítése-ügyintézése mellett ránk bízza székhelyszolgáltatását és könyvelését is, annak ingyen segítünk a KOCKERD kérdőív kitöltésében! A KOCKERD kérdőív nem megfelelő kitöltése fokozott adóhatósági felügyelet elrendelését eredményezheti, amely havi gyakoriságú ÁFA bevallással és az ehhez tartozó plusz erőfeszítésekkel és költségekkel jár.

Azzal tudunk dicsekedni Tisztelt Érdeklődőinknek és Ügyfeleinknek, hogy a Céghmester munkatársai által kitöltött KOCKERD kérdőívek esetében még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy fokozott adóhatósági felügyelet elrendelésére került volna sor, azaz 10-12.000 Ft+ÁFA plusz költség ellenében biztosítottuk ügyfeleinknek, hogy elkerüljék a havi gyakoriságú ÁFA- bevallást és az ehhez kapcsolódó plusz erőfeszítéseket és plusz költségeket.  Még több infó: http://cegproblemak.hu/kockerd

 

Azonnali cégalapítás – Problémamegoldás 4#

Vidéken lakom, de Budapesten lesz a cégem székhelye

Ha Ön vidéken lakik és saját ügyvédje van, aki cégügyekben ügyes és gyors, nem kell hozzánk feljönnie. Ha ügyvédje felveszi velünk a kapcsolatot, küldünk illetéket és meg lehet oldani az azonnali, gyors cégalapítást! (Adatfelvétel, iratszerkesztés, aláírás, iratbeküldés 1 napon belül!) Ráadásul a Céghmesterrel megkötendő székhelyszolgáltatási, könyvelési, kézbesítési megbízotti szerződését is megkötheti saját ügyvédje előtt és azok díját nála kifizetheti!

 

Azonnali cégalapítás – Hasznos tanács 1#

Fizesse be minél előbb a Kft teljes törzstőkéjét!

Sokan tanácsolják, hogy ezt nem kell, szerintünk viszont fontos, több okból is. Pl.: nincs tagi kölcsön probléma, nincs KOCKERD probléma, nincs korlátlan felelősség, átruházhatóak az üzletrészek, hitel és pályázatképes a cég, osztalék is fizethető! Ha a törzstőke nincs befizetve fentiek mind problémát jelentenek!!!

 
Azonnali cégalapítás – Hasznos tanács 2#

Sokba kerülhet a felelőtlenül elkapkodott cégalapítás

Bármennyire sürgős Önnek a cégalapítás, ne indítsa el annak ügyvédi/jogi teendőit, amíg nem tisztázta a cégalapítás több millió forintot jelentő preventív témaköreit!

A.) Cégalapítás adóregisztrációs és összeférhetetlenségi problémái

B.) Adó és járulék tervezés/megtakarítás milliókat jelentő szempontjai

C.) Üzleti tervezés kérdései

Fenti kérdések/témakörök tisztázására kérje tanácsadásunkat!

Fenti preventív kérdések figyelmen kívül hagyása, illetve helyes vagy helytelen megválaszolása között a különbség: 

TÖBB MILLIÓ FORINT!!!

 

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 1#

Azonnali cégalapítás saját ügyvédjével

Megértjük és segítjük azokat, akik csak saját ügyvédjükben bíznak. Ha Ön saját ügyvédje mellett dönt és szeretné vele megpróbálni az azonnali cégalapítást, de nincs lekérve illeték, ügyvédjén keresztül kérheti, hogy – költségtérítés és ügyintézési díj fejében – bocsássunk rendelkezésre illetéket és közzétételt.

 

Azonnali cégalapítás – Fontos információ 2#

Árlélektan, avagy kinek milyen árszintű irodát célszerű választania és miért?

Mi a Céghmesternél tudjuk, hogy nem könnyű meghozni azt a döntést, hogy kire bízzuk cégügyeinket. Azt is tudjuk, hogy a legtöbb vállalkozó hajlamos kizárólag az árak alapján dönteni. Ez a felfogás utóbb nem mindig bizonyul helyesnek, a Céghmester azt javasolja (leendő) ügyfeleinek, hogy az árak összehasonlításakor, illetve döntésük meghozatala előtt vegyék figyelembe az adott ajánlathoz szervesen kapcsolódó egyéb körülményeket és paramétereket is! (pl.: biztonság, gyorsaság, garanciák-felelősségvállalás, szolgáltatás nyújtás környezete, stb.) Alábbi írásainkkal Tisztelt Érdeklődőink és Ügyfeleink választását, illetve döntését szeretnénk megkönnyíteni. Minden Érdeklődőnknek, Ügyfelünknek javasoljuk, hogy gondolja át mélységében Hofi Géza örökbecsű mondását miszerint: nem az a lényeg, hogy "MENNYI?", hanem az, hogy "MI MENNYI?"

 

A "gyanúsan olcsó" díjak kockázata

A gyanúsan olcsó díjakat alkalmazó irodákkal az a legfőbb gond, hogy ők a minél több bevétel megszerzésére koncentrálnak és nem a szolgáltatás minőségi, pontos teljesítésére. Az ilyen irodák szolgáltatásainak minősége hullámzó, esetleges, nincs minőségbiztosítás, azaz nincs folyamatosan megbízható, kiszámítható, elfogadható minőségű szolgáltatás. Ebből következik, hogy akiknek nem szúrták el a dolgaikat, azok elégedettek (mindaddig, amíg nincs probléma), akiknek viszont elszúrtak, elrontottak valamit, azok már hanyatt-homlok menekülnek. Az ilyen szolgáltatókra jellemző, hogy hibáikat, mulasztásaikat titkolják, tagadják! Ha kiderül mulasztásuk, károkozásuk mentségeket, magyarázatokat keresnek (és találnak), főleg azért, hogy – az általában jogos – felelősségre vonást és kártérítést elkerüljék! Ez nem szimplán etikai kérdés: az irreálisan alacsony díjakból nem jut keret felelősségbiztosításra, garanciavállalásra, az ilyen vállalkozások nem tudják megtenni, hogy elegánsan beismerjék hibájukat és gálánsan, nagyvonalúan kártalanítsák ügyfelüket.

A gyanúsan olcsó díjakat alkalmazó szolgáltatóknál a legnagyobb kockázatot a kiszámíthatatlanság jelenti. Kiszámíthatatlan, hogy lesz-e valamilyen probléma vagy sem, illetve, ha lesz valamilyen probléma az mikor derül ki és mennyi kár, kellemetlenség származik belőle. (Pl.: egy gyenge székhelyszolgáltató hibájából törölt adószám, lehet, hogy csak hónapok múlva derül ki, az anyagi kár már ilyenkor nagyon jelentős, az erkölcsi kár pedig nem biztos, hogy meghatározható.)

A gyenge, rossz minőséget szolgáltatók, saját maguk is érzik, illetve tudják, hogy az általuk nyújtott szolgáltatásért csak minimális díjat kérhetnek el. Erről szól "A gagyiság belső lélektana" című írásunk.

Nem állítjuk, hogy minden olcsó szolgáltató mindig mindent elront-elhibáz, csak azt, hogy ennek igen nagy a kockázata. Azoknak érdemes a gyenge olcsó irodákhoz fordulni, akiknek belefér, hogy 10-30e Ft. pillanatnyi megtakarítás fejében később esetleg 2-3-500e Ft-ot is elbuknak, magyarul azoknak, akik a reálisnál nagyobb kockázatot (1/20, 1/30 stb.) is bevállalnak. Akik nem jól tűrik a kockázatokat, akik szeretik a biztonságot, a nyugalmat, azoknak normál-középáras irodákat célszerű választaniuk.

 

A gagyiság belső lélektana

Az olcsó ár minden esetben gyengébb, rosszabb minőséget, kevesebb szolgáltatást és pontatlan, kevésbé gondos ügyintézést takar. Az olcsó ár, az olcsó árat megállapító iroda/ügyvéd önleértékelése/önbevallása arról, hogy maga sem hisz szolgáltatása korrektségében, minőségében! Egy tudásbázisú vállalkozás (pl. ügyvéd, könyvelő) esetében különösen fontos a szolgáltatás korrektsége, pontossága, gondossága. Ha az adott iroda/ügyvéd maga sem hisz saját szolgáltatása minőségi paramétereiben (amit gyanúsan, irreálisan olcsó áraival ki is fejez), hogyan bízhatna benne bárki más? (Kéjük vesse össze a "megnyugtatóan drága" és a "gyanúsan olcsó" kifejezések valódi, mélységi jelentéstartalmát!

Tanulság: Saját érdekében kerülje a gyanúsan olcsó irodákat, ügyvédi irodákat! A gyanúsan olcsó, gyenge iroda miatt meghíusult cégbejegyzés, adószám felfüggesztés, adószám törlés,  cégtörlés stb. kárainak elhárítása utólag sokkal több pénzbe, energiába, plusz időbe kerül, mintha egyből megbízható, korrekt szolgáltatót választ.

 

A kiemelkedően magas díjak hátránya

A kiemelkedően magas extra díjaknak jóval kisebbek a kockázatai. A magas díjakat alkalmazó szolgáltatók általában gondos, precíz munkát végeznek, ritkán fordul elő hiba, mulasztás, ha mégis előfordul általában vállalják a felelősséget és korrektül kezelik az ügyet. Az extra magas díjaknak alapvetően egy hátrányuk van: sokkal többet fizetünk ugyanazért a minőségű-mennyiségű szolgáltatásért, mint amennyit egy normál-középáras szolgáltatónál fizettünk volna. Az összképhez hozzátartozik, hogy az extra magas díjakat alkalmazóknál általában magas színvonalú a szolgáltatás kényelmi környezete, ugyanakkor ettől maga a termék még nem lesz (sok esetben nem is lehet) magasabb színvonalú. Azoknak, akiknek (pl. presztízs okok miatt) fontos a magas színvonalú, extra kényelmi környezet és szolgáltatás – belső-lelki igényeik kielégítése miatt – célszerű ilyen irodákban intézni cégügyeiket.

 

Összegzés

Reméljük, hogy fenti írásaink minden Érdeklődőnk, Ügyfelünk számára megvilágítják, hogy kinek milyen árszintű irodát célszerű választania. A kockázatokat, az esetleg későbbi jelentős ráfizetéseket/problémákat jól viselőknek olcsó irodát; a kockázatokat rosszul tűrőknek, a biztonságra, stressz-mentességre törekvőknek normál-középáras irodát; az extra, esetleg luxus színvonalú kiszolgálásra-körülményekre vágyóknak kifejezetten drága irodát célszerű választaniuk.

A Céghmester normál-középáras árszintű vállalat, minket tehát azoknak célszerű választaniuk, akiknek fontos az extra gondos, biztonságos szolgáltatás, a felelősségvállalás, illetve a garancia.

 

Fontos információ 3#

HÁNYAN ÉS MIÉRT BÍZNAK A 15 éves múltú CÉGHMESTERBEN?

A Céghmester évente kb. 1200 cégalapítás és cégmódosítás ügyintézésében közreműködik. (Kivéve ügyvédi/jogi teendők!) A bizalom alapja az ügyfeleink valós érdekeit előtérbe helyező, gyors, extra gondos ügyintézés!

A Céghmester kb. 1500 cégnek látja el a székhelyszolgáltatás felelősségteljes teendőit. A bizalom alapja az extra gondos-megbízható ügykezelés és a diszkréció!

A Céghmester kb. 300 cégnek látja el számviteli-könyvelési teendőit. A bizalom alapja az adó és járulék megtakarítás előtérbe helyezése, illetve az ügyfeleink jogi megvédésére irányuló szemlélet sikeres gyakorlati megvalósítása!

 

Fontos információ 4#

Ígéret és valóság

Biztos Ön is tapasztalt már olyat, hogy szolgáltatásvásárlás esetén az ígért szolgáltatás és a teljesített szolgáltatás között jelentős eltérés volt, azaz nem azt kapta, amit ígértek, illetve, amire az előzetes marketing és egyéb információk alapján számított.

Ez azért van így, mert amikor szolgáltatást vásárolunk, akkor ígéretet vásárolunk és a „terméket" később kapjuk meg. (Szemben a kereskedelmi termékekkel, ahol a termék – elvben – előzetesen kipróbálható, megismerhető.)

Ez azt jelenti, hogy szolgáltatást vásárolni jóval nagyobb kockázatot jelent. (Gondoljunk a fodrászra, a kőművesre és hasonlókra.)

Székhelyszolgáltatás, könyvelés, cégalapítás esetén is jelentősek a kockázatok, amelyeket alapos előtájékozódással lehet csökkenteni.

Egyrészt meg kell vizsgálni az ajánlat életszerűségét, realitását. Díjak, költségek, szolgáltatásnyújtásban közreműködők tudása, hozzáállása, szolgáltatás nyújtás környezete, egyéb jellemzői. Ha az ajánlat eleve irreális, gyanús, nem szabad megbízást adni.

Ha az ajánlat reális, életszerű (díjak, költségek, szaktudás, környezet, stb.), akkor azt kell vizsgálni, hogy a szolgáltató ígéretének betartása mennyire valószínűsíthető.

Ezek, jól irányzott pontos kérdésekkel eldönthetők, felelősségvállalás, probléma-menedzselés, hasonlók. Az ún. „túlígérő" szolgáltatók – megfelelő odafigyeléssel – általában kiszúrhatók, beazonosíthatók. Pl.: személyes konzultációban a testbeszéd önmagában sokat elárul; ugyancsak sokat elárul, ha az ajánlat határidőit nem merik rögzíteni és csak azt ígérik, hogy igyekeznek; szintén sokat elárul, ha a fizetendő összeget (legalább közelítőleg) nem mondják meg előre; szintén sokat elárul a szolgáltatás tárgyi környezete (Pl.: ha egy ügyvéd nem rendelkezik az ingatlan-nyilvántartás és a céginformációs adatokhoz szükséges előfizetéssel, az biztos, hogy nem lesz gyors.); szintén sokat elárul a weboldal tartalma, szakmaisága (ahol csak díjcsomagok sokasága, valamint „jók vagyunk, bízza ránk magát" típusú mondatok vannak, de ehhez képest a szaktudás mélységében nem nyilvánul meg, ott érdemes fenntartással kezelni az ígéreteket).

Aki veszi a fáradtságot és rászán némi időt az előtájékozódásra, sok bosszúságtól, stressztől, felesleges kiadástól kímélheti meg magát.

Kérjük, olvassa el a „Vizsgáztassa a kiszemelt cégalapító/ügyvédi irodát" című írásunkat is (http://ceghmester.hu/cegalapitas)!

 

Azonnali cégalapítás – Tanmese 1#

Cégalapítós tanmese 2013

 

Egyik új ügyfelünk 2013. májusában megbízott minket cégalapítás előkészítésével és megszervezésével. A cégalapítást előkészítő adóregisztrációs vizsgálódás/tanácsadás során megállapítottuk, hogy az adóregisztráció jogszabályai alapján nem lehet gazdasági társaságnak sem vezető tisztségviselője (Kft-ben ügyvezető), sem többségi tulajdonosa.

Fontos leszögezni, hogy ha valamiről díjazás ellenében tanácsot adunk, azt megfelelő információk birtokában, azok körültekintő értékelése alapján, felelősséggel tesszük. (A kibicek által kéretlenül mondott véleményeknek nincs tétjük; a felelős, díjazás fejében végzett tanácsadásnak viszont igen, ez elsősorban etikai kérdés!)

Az ügyfelünk, tanácsunk ellenére ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a Kft ügyvezetője és egyszemélyi tulajdonosa (ő „úgy hallotta”, hogy ez nem probléma).

Fontos leszögezni, hogy ügyfelünk tipikus úgynevezett „külső kontrollos” személyiség típus, ami azt jelenti, hogy mindig másokban keresi a hibákat, saját magában soha, és a felelősséget is mindig környezetére hárítja. Egyszerűen nem hitte el/nem vette tudomásul, hogy korábbi cégét az ő hibája miatt törölték és végig kételkedett szavunkban. „Nem létezik, hogy ilyen apróság miatt nem alapíthatok új céget!”- mondta.

Természetesen a társaság nem kapott adószámot, a cégbejegyzés meghiúsult, odaveszett a rengeteg ráfordított idő és energia, valamint az illeték és a munkadíj egy része. (Az illeték azért veszett oda, mert a Törvényszék a cégbejegyzési kérelmet befogadta, megvizsgálta, csak éppen az elutasítás mellett kellett döntenie.)

Ügyfelünk immár megfelelő személlyel új céget alapított, melyet azóta bejegyeztek. Ő csak kisebbségi tulajdonos lett (lehetett) a cégben.

Tanácsaink:

1. Ne hallgasson a felelőtlen, tét nélküli „véleményre”, a szóbeszédre, kibiceknek semmi sem drága! Csak a korrekt, megfelelő díjazás és felelősségvállalás ellenében adott tanácsokat tekintse mérvadónak.

2. Nagyon vigyázzon cég- és adóügyekben! 2012. óta új időszámítás van a NAV-nál: nagy összegű tartozás, adószám törlés, felszámolás, cégtörlés stb. mind negatív adóregisztrációs szempontok.

 

Sok sikert cégügyei intézéséhez, kívánjuk Önnek, hogy következő tanmesénknek ne Ön legyen a főszereplője!

 

 

Azonnali cégalapítás – Tanmese 2#

Cégalapítós tanmese 2009

 

Egyik ügyfelünk – aki végül is nálunk alapított céget – mesélte el az alábbi történetet:

Amikor eldöntötte, hogy céget alapít, először felhívta az első irodát, amit az interneten talált, ahol potom 200.000 Ft-ért akarták a Kft-jét megalapítani. Hagyományos eljárásban, mert az „elektronikus cégalapítás állítólag nem megbízható”.

Másodszor egy cégalapítással foglalkozó irodát hívott fel, ahol „csak” 150.000 Ft-ért alapították volna meg cégét elektronikus eljárásban. Teljes körű, magas színvonalú tanácsadással, cégnév ellenőrzéssel, a társasági szerződés elkészíttetésével, cégjegyzékszám, adószám, uniós adószám intézésével, gyors bejegyeztetéssel stb. hirdette magát, mintha ezek extrák lennének.

Ügyfelünk operatív autólízinggel foglalkozik, gyakran kényszerül autókat eladni. Elgondolkodott, hogy mi lenne, ha azokat a következőképpen hirdetné meg: „autó eladó járó motorral, guruló kerekekkel, átlátszó szélvédőkkel, kerek kormánnyal, lehúzható ablakokkal, gázpedállal, slusszkulccsal stb.”.

Ezután felhívott egy harmadik irodát is, ahol az ügyintéző azt sem tudta, hogy az egyszerűsített eljárásban nincs közzétételi díj. Megnézte a honlapjukat, amin 5.000 Ft közzétételi költség szerepelt. Ebből kiderült, hogy még a főnök sem ismeri az egyszerűsített cégeljárás költségeit.

Ezután hívott fel minket, ahol lényegre törő, minden faxni nélküli tájékoztatást kapott. Ezek után gyorsan megtörtént a cégalapítás és az aláírást követő harmadik nap már bejegyzett cége volt. Elmondása szerint kb. így képzelt el egy cégalapítást. A díj nem nagyon érdekelte, de azért örült, hogy a cégalapításért és háromhavi könyvelési díjért kevesebbet fizetett, mint 100.000 Ft.

Vigyázat! Ez a mese nem mese!

 

Tanulság? Ki-ki magának! Szerintünk az alábbiak:

– Az a vállalkozás, amelyik a magas 100-150-200 ezer Ft-os vállalási díjakat alacsonynak, vagy kedvezőnek próbálja beállítani, biztos, hogy nem korrekt!

– Aki szakértelemről, kiválóságról, magas minőségről és nagy tapasztalatról beszél, de semmi konkrétat nem mutat ebből a weboldalán, az szinte biztos, hogy nem rendelkezik a megfelelő tudással és szakértelemmel!

– Szerintünk azok, akik a cégalapítás evidenciáit (cégnév ellenőrzése, adószám ügyintézése, cégjegyzés stb.) extraként tálalják, a szakma igazi kóklerei, az jár jól, aki ilyenekkel szóba sem áll!

– Aki túl alacsony áron (10-15-20ezer Ft körüli díjért) kínál cégalapítást, az „reszket” a megbízásért, pénzt akar (bármily keveset is), nem pedig korrekt szolgáltatást nyújtani!

– Szerintünk mindenkinek kötelező és természetes dolog a munkájáért felelősséget vállalnia, tehát az olyan blablák, mint az „országban egyedülálló bejegyzési garancia”, csak átlátszó porhintések!

 

 

Azonnali cégalapítás  – Extra bónusz a Céghmestertől

 

Hogyan tovább? Ha szeretné nem csak sikeresen megalapítani cégét, hanem nyereségessé tenni és elért eredményeit megvédeni, vegyen részt képzéseinken.

Kétféle képzést biztosítunk a Céghmester ügyfélköre részére:

1. Üzleti képzés, mely a “Tanuld meg az üzletet, hogy ne keljen adót csalnod” címet viseli. Az üzleti képzés célja, hogy megtanítsuk hogyan kell nyereségessé tenni a kisvállalkozásokat kiemelten az induló kisvállalkozásokat.

2.  A jogi képzés a “A JOG TRÜKKÖS OLDALA – MILLIÓKAT ÉRŐ JOGI PRAKTIKÁK A SIKERES VÁLLALKOZÓI LÉTEZÉSHEZ” címet viseli. A jogi képzés célja, hogy a kisvállalkozások meg tudják védeni elért eredményeiket és érdekeiket akár a hatóságokkal szemben is. 

Jelentkezés:
Dunda Andrea tel.:06-20-585-6605

Még több infó a képzésről (hely, időpontok, vendéghozás, stb.):
– Üzleti képzés: http://vallalkozasinditas.net/meghivo-uzleti-kepzeseinkre

– Jogi képzés: http://vallalkozasinditas.net/meghivo-jogi-kepzeseinkre

 

 

 

„KI SZAKMÁJÁNAK NEM MESTERE, HÓHÉRA ANNAK!”

Nagyon sok cégiroda és sajnos ügyvédi iroda – tudatlanságból, szakmai rövidlátásból, vagy éppen etikátlan önző érdekből (jöjjön vissza az ügyfél és fizessen minél többször) – olyan tippeket, tanácsokat ad ügyfeleinek, amelyek pillanatnyilag jónak tűnnek és könnyen kivitelezhetőek, hosszabb távon azonban tönkre tehetik, ellehetetleníthetik a céget. Ezeket a tippeket/tanácsokat neveztük el „hóhér” tippeknek.

Kérjük, tanulmányozza a cégalapítás és székhelyszolgáltatás leggyakoribb „hóhér” tippjeit, melyektől hemzseg az internet. Ezek azok a tippek, amelyeket soha semmilyen körülmények között nem szabad megfogadni!

A közelmúlt egyik legtipikusabb és legkártékonyabb „hóhér” tippje az volt, hogy alapítsa Kft-jét 500 ezer Ft törzstőkével 100ezer Ft befizetéssel. A legvadabb hóhérok még 2014. márciusában is ezt hirdették és javasolták, holott kb. 2012 nyara-ősze óta ismert, hogy 2014. március 15-től 3M Ft lesz a Kft törzstőke minimális összege.

A „hóhér” iroda legtöbbször „olcsó”! Nem értékeli sokra sem Ügyfeleit, sem Önmagát, szakértelem nulla, etika nulla, egy a lényeg: ügyfelet szerezni bármi áron!

 

Íme, az aktuális „hóhér” tippek, melyeket semmiképpen sem szabad megfogadni:

 

NR. 1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Alapítsa Kft-jét 500ezer Ft, vagy akár 100ezer Ft befizetéssel, a fennmaradó összeget ráér befizetni később, akár 1 éven túl is!”

A tanács jól hangzik, könnyen kivitelezhető, a jogszabálynak is megfelel, mégis „hóhér” sőt „kegyetlen hóhér” az alábbi 6 ok miatt:

Első: Ha az alapításkori vagyoni hozzájárulás olyan alacsony, hogy még az induló költségeket sem fedezi (pl.: ügyvéd, könyvelő, szakmai és személyi beruházás költségei), akkor a cég kezdetektől „tagi kölcsön problémákkal” fog küzdeni. A tagi kölcsön 2013-tól adóalapot képez és az elvárt adó szabályai szerint adózik.

Aki nem tudja miért baj igazán a tagi kölcsön, tanulmányozza itt: http://cegproblemak.hu/tagi-kolcson

Második: Fentiek miatt (tehát az alaptőke kis hányadának rendelkezésre bocsátása miatt) a cég a KOCKERD kérdőíven el fog bukni, ugyanis az adóhatóság kockázatelemzésének egyik kitüntetett szempontja, hogy a társaság rendelkezik-e a gazdasági céljai megvalósításához szükséges pénzügyi fedezettel. A mindössze 100-500ezer Ft-ot rendelkezésre bocsátó cégek biztosan nem!

Következmény: fokozott adóhatósági felügyelet!!!!

Harmadik: Felelősségi szempontból egyértelműen gyilkos tanács a törzsbetétek felénél kisebb befizetéséről, illetve a törzsbetétek egy éven túli rendelkezésre bocsátásáról rendelkezni a társasági szerződésben, ugyanis ilyen esetben a tag a még meg nem fizetett törzsbetétje erejéig köteles helytállni a társaság kötelezettségeiért, lényegében nem illeti meg a korlátolt felelősség (Ptk. 3:162. §).

Negyedik: Nem ruházható át az üzletrész, amíg a törzsbetétek befizetése teljes egészében nem történt meg. A hirtelen-gyorsan „szükségessé váló” üzletrész átruházások, fura „cégeladások” éppen a „hóhér” irodák „hóhér” tippjeit megfogadó ügyfeleit érintik leggyakrabban.

Ötödik: Pályázatnál, hitelnél is akadály, ha nincs befizetve a törzstőke egésze, szinte biztos, hogy elutasítják mind a pályázatot, mind pedig a hitelkérelmet.

Hatodik: Amíg a tag törzsbetéte nincs teljes egészében rendelkezésre bocsátva, addig nem fizethető ki részére sem osztalék, sem osztalékelőleg.

 

NR. 2. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„A törzstőkét nem kell befizetni bankszámlára, elég ha az ügyvezető leigazolja!”

Ez a „hóhér” tipp (is) jól hangzik, könnyen kivitelezhető, de nem felel meg a Ctv. 30. § (5) bekezdésének. A jegyzett tőkét a cég bejegyzését követő 8 napon belül a bankszámlára is be kell fizetni. Ezt az adóhatóság (pl. kockázatelemzésnél) és a Cégbíróság is (mint törvényességi felügyelet gyakorlója) ellenőrizheti.

 

NR. 3. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Ráér könyvelőt fogadni 2-3 hét múlva, sőt akár később is!”

Ez is gyilkos „hóhér” tipp, melyet sok esetben ügyvédek tanácsolnak. Nézzük, mi a gond ezzel:

Első: A társaságnak az ügyvezető jogviszonyáról már a bejegyzés napjától bejelentési, de legalább adatszolgáltatási kötelezettsége van, attól függően, hogy munkáltatói vagy megbízási jogviszony jön létre a társaság és annak ügyvezetője között. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

Második: Kamarai bejelentkezés a bejegyzéstől számított 5 napon belül kötelező. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

Harmadik: NAV, KSH, helyi iparűzési-adó hatálya alá történő bejelentkezés a bejegyzéstől számított 15 napon belül kötelező. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

 

NR. 4. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Nem baj, ha bedől a cége, alapítunk másikat.”

Ez lehet, hogy jól hangzik, de nagyon nem igaz! A cégalapításból és a meglévő cégbe való belépésből való adminisztratív kizárást nem csak az Art. 24. § rendelkezései, hanem a Ctv. 9/B. §, 9/C. §-ai is intézményesítik (eltiltás). Aki cégében jelentős köztartozást halmoz fel (5MFt felett) vagy cégét szabálytalanul működteti, esetleg „magára hagyja”, az 5 évig nem lehet gazdasági társaságnak sem vezető tisztségviselője, sem többségi tulajdonosa.

 

NR. 5. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Kft alapításból nem lehet semmi gondja, hiszen korlátolt felelőssége van.”

Többszörösen „hóhér” tipp: egyrészt fenti tipp nem is próbálja megkülönböztetni a vezető tisztségviselői felelősséget a tagi felelősségtől, pedig nagyon indokolt.

Gazdasági társaság tagja főszabályként – a vállalt vagyoni hozzájárulás teljesítéséért felel. Természetesen egyéb esetekben is felelősségre vonható (pl. negatív gazdálkodás, törzstőke csorbítása, gondatlanul vagy szándékosan kárt okozó határozat meghozatala, stb.). Szó sincs tehát szent és sérthetetlen korlátolt felelősségről sem Kft-nél, sem Rt-nél.

A vezető tisztségviselő felelőssége sokkal szigorúbb: egyértelműen felel a jogi személyeknek okozott kárért, legyen az az általa képviselt jogi személy, vagy más jogi személy (Ptk. 3:24. §, Ptk. 3:118. §).

Ha valaki egy személyben társasági tag és vezető tisztségviselő is, akkor konkrét cselekedeteit aszerint kell értékelni, hogy azokat melyik „minőségében” végezte. Így könnyen elhatárolható a tagi és a vezető tisztségviselői felelősség.

 

NR. 1. SZÉKHELYSZOLGÁLTATÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Székhelyhasználati szerződés helyett bérleti szerződést kötünk, mert abba nem köt bele a NAV!”

Igen! Van néhány tájékozatlan-pontatlan NAV-os dolgozó, aki nem hogy nem köt bele, hanem még ajánlja-javasolja a bérleti szerződést!

Ezzel az a probléma, hogy a bérleti jogviszony a bérlet tárgyának (kizárólagos) használatát feltételezi a bérlet időtartamára (Ptk. 6:331. §). A székhelyhasználatnál nincs sem kizárólagosan használt ingatlanterület, sem egyéb kizárólagosan használt dolog – nincs a bérletnek tárgya. Ezért az ilyen szerződés színlelt szerződés, ami Ptk. és jogellenes.

A téma adóhatóság általi kezelése két kérdést is felvet:

Első: Miért nincsenek tisztában az adóhatóság munkatársai az ellenőrzési tevékenységüket érintő jogszabályok lényegével?

Második: Egyes adóhatósági munkatársak honnan veszik a bátorságot és a jogalapot, hogy beleavatkozzanak a független vállalkozások – szerződéses szabadságon alapuló – jogviszonyaiba?

 

NR. 2. SZÉKHELYSZOLGÁLTATÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Tegye a székhelyét iparűzési adómentes településre!”

Korrektnek látszó tanács, de az ilyen helyre bejelentett cégek egy részének előbb-utóbb törlik az adószámát. Olyan „iparűzési-adómentes székhelyen” törlik az oda bejelentett cégek adószámát, ahol a székhelyszolgáltató nem üzemelteti a székhelyet (nincs személyzet, ebből adódóan üzleti órák alatt nincs nyitva) csak a cégtábla van kint, de akik személyesen keresik a cégeket (pl. NAV) nem találnak ott senkit.

Így lesz egy egyébként jó ötletből rémálom, rengeteg elúszott pénz, idő és energia!

Megoldás: Korrekt budapesti székhelyszolgáltató megbízása, a vidéki iroda csak fióktelep legyen, ott nem keresik a céget, nem kell leveleket átvenni. Ha a bevétel ottani tevékenységből származik – megosztással – az iparűzési adó csökkenthető, illetve elkerülhető!

 

NR. 3. SZÉKHELYSZOLGÁLTATÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Nem lehet a cégük székhelye székhelyszolgáltatónál, mert a székhelyszolgáltatás megszűnt!”

Ezt a „hóhér” tippet NAV-osok terjesztik széltében-hosszában, főleg tájékozatlanságból és/vagy érzelmi okokból, mert nem nagyon szeretik a székhelyszolgáltatókat.

A dologban az a fals, hogy az ügyvédi székhelyszolgáltatás szűnt meg, mégpedig 2012-ben. A független, erre szakosodott vállalkozások székhelyszolgáltatása teljesen legális tevékenység, melyet mind a Ctv., mind a Ptk. idevonatkozó rendelkezései lehetővé tesznek.

 

Tisztelt Érdeklődőnk, Tisztelt Ügyfelünk!

Saját érdekében tanácsoljuk Önnek, hogy ne adjon megbízást olyan ügyvédek, cégirodák, székhelyszolgáltató irodák részére, ahol a fenti „hóhér” tippek szellemiségét tükröző tanácsokat adnak Önnek.