Adóellenőrzés top hibák
MELYEK A LEGNAGYOBB, LEGGYAKORIBB HIBÁK, MELYEKET A VÁLLALKOZÓK (ÉS SAJNOS A KÖNYVELŐIK IS) LEGGYAKRABBAN ELKÖVETNEK A JOGKÖVETÉSI VIZSGÁLATOK, ILLETVE ADÓELLENŐRZÉSEK KAPCSÁN?
Top hiba 1#: Mind a jogkövetési vizsgálatot, mind a (tételes) adóellenőrzést az ügyfél (és sajnos legtöbb könyvelő – tévesen) számviteli kérdésnek tekinti, nem pedig jogi kérdésnek, melynek igen komoly tétje van, ezért rábízzák a könyvelőre, értsd: csak a könyvelőre! A legsúlyosabb hiba, amit vállalkozó jogkövetési vizsgálatnál és / vagy adóellenőrzésnél elkövethet, ha nem bíz meg a folyamat elején hozzáértő ügyvédet is, aki ismeri az eljárás jogi menetét, aki ismeri a NAV ellenőrzési rutinját és jogilag vezényli, leköveti az ellenőrzés teljes folyamatát.
Az, hogy a könyvelők nem rendelkeznek megfelelő jogi szemlélettel és gondolkodással, azaz jogi kreativitással nem csak kizárólag az ő hibájuk. A Céghmester egyik kiemelt munkatársa mérlegképes könyvelői képzésre jár. Ő mesélte, hogy a jogot oktató tanár kifejezetten elnagyolta – elkomolytalankodta a jogi tantárgy tanítását azzal, hogy “erre Önöknek úgysem lesz szükségük”. Ennyit a könyvelők jogi képzéséről! Már önmagában emiatt is szükséges ügyvéd. Sok esetben emiatt születnek olyan megoldások, hogy pl. a magas házipénztárat átkönyvelik valahová ahelyett, hogy a problémát ténylegesen és véglegesen megoldanák. Jogi kreativitás helyett számviteli kreativitás – bűvészkedés; valós probléma megoldása helyett a problémák elodázása, melyek később halmozottan térnek vissza az eredetinél jóval nagyobb mértékben és kockázattal.
Top hiba 2#: Nem venni komolyan a jogkövetési vizsgálatot, elhinni, hogy az egy „semmiség”, ahogy a könyvelők többsége – tévesen és helytelenül – állítja.
A jogkövetési vizsgálat egy „előszűrés”, egy „elővizsga”! Aki ezen megbukik, az megy (tételes) adóellenőrzésre, ahol súlyos összegekbe kerülhet a jogkövetési vizsgálat félvállról vétele. Fontos tudni, hogy míg a jogkövetési vizsgálat esetén lehetőség van korrekcióra és a hatósággal való együttműködésre, addig az adóellenőrzés során ezekre már csak korlátozottan van jogi lehetőség, az ügyvéd ilyen esetben már keveset tud segíteni.
(A jogkövetési vizsgálat pont az ellenkezője az egyetemi ZH-knak, ahol az mehet csak vizsgázni, akinek sikeres a ZH-ja. A jogkövetési vizsgálat egy olyan ZH, amelyen az elbukók biztosan mennek „vizsgázni”, azaz tételes adóellenőrzésre.)
Top hiba 3#: Félvállról venni, slendriánul, elutasítóan kezelni a NAV által előírt nyilatkozattételi kötelezettségeket. Aki félvállról veszi nyilatkozattételi kötelezettségét (legyen az szóbeli vagy írásbeli), nem kellő körültekintéssel, nem megfelelő részletességgel és pontossággal válaszol, az bajba sodorja mind saját cégét, mind partnerei cégeit. Önmagában nyilatkozattétel esetén is célszerű ügyvéd segítségét kérni.
Top hiba 4#: Későn fordulni hozzáértő ügyvédhez, tanácsadóhoz. Sokan követik el azt a hibát, hogy későn, a jogkövetési vizsgálat vagy az adóellenőrzés lezáró szakaszában – tehát túl későn – bíznak meg ügyvédet, jogi szakértőt. Ekkor az ügyvédnek már erősen korlátozottak a lehetőségei, az adózók és a tanúk nyilatkozatai, valamint a hatóság megállapításai már adottak, nehezen változtathatók. A legjobb, ha már nyilatkozattételi szakaszban van ügyvéd, tanácsadó. A második legjobb, ha az észrevétel megtételi szakaszban van ügyvéd/tanácsadó és ő teszi meg az észrevételeket az ügy részletes és pontos ismeretében. Csak így van esély a NAV ellen.
Top hiba 5#: Nem megfelelő tudású, szakértelmű ügyvéd/tanácsadó választása
Jogosan merül fel a kérdés: Hogyan győződjünk meg az ügyvéd/tanácsadó szakértelméről?
1. Nézzük meg a weboldalát, szóróanyagát, hogy ír-e egyáltalán bármit az adóellenőrzésekkel kapcsolatban.
2. Első konzultáció alkalmával – még a megbízás megadása előtt – érdeklődjünk referenciáiról, hasonló ügyeiről, hogyan oldja meg az adóellenőrzés problémáit, milyen struktúrában gondolkozik, dolgozik?
Az ezekre a kérdésekre adott válaszokból, reakciókból – legalább megérzés (intuíció) szintjén – meg lehet állapítani, hogy nekünk megfelelő ügyvédhez / szakemberhez fordultunk-e. Ha nem, akkor tovább kell keresni, amíg megfelelő hozzáállású, szakértelmű ügyvédet / tanácsadót nem találunk.
Árulkodó jelek az ügyvéd/tanácsadó adózási szakértelmének/rátermettségének hiányáról:
- nincs szakosodva, azaz “mindenhez” ért
- nincs a weboldalán, szóróanyagain adóügyi téma
- mindenre azt mondja, hogy “megoldjuk”, de azt nem körvonalazza, hogy hogyan oldja meg az adott problémát
- nem ismeri az Air-t (ami egy viszonylag új jogszabály, de azért annyira nem új, hogy egy adóügyi ügyvéd ne ismerje)
- azt tanácsolja, hogy “ne tegyünk észrevételt, majd a fellebbezésben fejtünk ki mindent”
- nem kíván egyeztetni, együttműködni az üzleti partnerek ügyvédeivel, könyvelőivel
- nem hangolja össze saját munkáját megbízója könyvelőjével, adótanácsadójával
- viszonylag olcsó díjat alkalmaz, azt viszont teljes egészében előre kéri
Hallgasson ránk, illetve több mint 20 év alatt felhalmozódott tapasztalatainkra, ne kövesse el a fenti hibákat és azt se hagyja, hogy a könyvelője elkövesse azokat az Ön nevében. Forduljon hozzánk bizalommal, ahol lelkes, szakértő és diszkrét segítségre számíthat a NAV-val, illetve más hatósággal szemben.
Kérje közvetlen, személyes segítségünket:
Ardai Attila
06-20-949-2069
Cégcsoportunk szellemiségéből, küldetéséből következik, hogy Ügyfeleink, Megbízóink választott ügyvédjét, saját könyvelőjét nem riválisként/konkurensként kezeljük. Sokkal inkább együttműködő partnerként gondolunk-számítunk rájuk, annak érdekében, hogy Ügyfele/Ügyfelünk problémájának megoldása érdekében – a közös munka eredményeképpen – minél jobb megoldás születhessen. Az együttműködéshez mindössze az szükséges, hogy az Ügyfele érdekében eljáró ügyvéd, könyvelő felvegye velünk a kapcsolatot.
Szándékaink szerint a Céghmester Business Support a rendszerető és rendszerben gondolkodó, intelligens, megfontolt, észszerű kockázatokat vállaló, kevésbé árérzékeny mikro- és kisvállalkozóknak kíván szakszerű, intelligens, gyors, átfogó és rendszerezett problémamegoldásokat nyújtani, minden esetben a Megbízónk/Ügyfelünk jogi, pénzügyi és személyes érdekeinek az elsődlegessége alapján.
Tájékoztatjuk Tisztelt Érdeklődőinket és Ügyfeleinket,hogy a cégünk korábbi nevéhez (Céghmester) megtévesztésig hasonló cegmester.com oldalhoz és annak üzemeltetőihez semmi közünk, azoktól mind szakmailag, mind etikailag maximálisan elhatárolódunk! Egyebek mellett emiatt is változtattuk-bővítettük cégnevünket, brandünket Céghmester Business Support cégcsoportra. Ugyancsak elhatárolódunk a cegmester.com-hoz hasonló etikájú, szellemiségű, olcsó vagy olcsónak látszó szolgáltatásokat kínáló vállalkozások szakmailag aggályos ajánlataitól, tevékenységétől.
Cégnevünket és brandünket fennállásunk 30. évfordulója alkalmából újítjuk-változtatjuk meg, az új nevünk Céghmester Business Support cégcsoport. Az évforduló alkalmából üzleti struktúránkat is újragondoljuk, szolgáltatásainkat a vállalkozások életciklusához igazodva átstruktúráltuk/struktúráljuk. Ennek szerves része a weboldalaink – főleg a ceghmester.hu oldal – új struktúrához igazodó átrendezése-átszövegezése. Fennállásunk 30. évfordulója alkalmából különleges kedvezmény-bombákkal is készültünk, melyek 2025. január 6-tól egész évben igénybevehetők.
Weboldalunkon történő hatékony eligazodás érdekében az oldal struktúráját úgy alakítottuk ki, hogy az információk hármas – a vállalkozások életciklusához igazodó – szakmai tagozódásban (START Support, OPERATION Support, EXIT Support) és háromszintű információ megosztási struktúrában (rendszerező információk; általános információk; részletes és kiegészítő információk) kerüljenek bemutatásra.
A rendszerező és általános információk a „menüből” közvetlenül, a részletes és kiegészítő információk pedig a főoldalról és/vagy az általános információkat ismertető oldalakról közvetlenül érhetők el.
Felhívjuk figyelmüket, hogy irodáink kisállatbarát irodák, ügyintézési idejük alatt szívesen látjuk négylábú kedvenceiket is!