Cégalapítás csapdák



Cégalapítás csapdák elkerülése, cégalapítás jótanácsok, cégalapítás fontos információk, cégalapítás problémamegoldások

Tisztelt Érdeklődőnk, Tisztelt Ügyfelünk!

Amennyiben veszi a fáradtságot és áttanulmányozza alábbi írásainkat, úgy sikeresen elkerülheti a cégalapítás leggyakoribb és leghúsbavágóbb csapdáit. Ezúton tájékoztatjuk, hogy menüpontunkban a legfontosabb cégalapítás csapdákat, illetve azok elkerülését – a Céghmester szakmai megítélése szerinti, tehát szubjektív – fontossági sorrendben és nem logikai sorrendben tárgyaljuk.

Cégalapítás csapdaelkerülés 1# – A kezdő vállalkozás járulék csapdájának elkerülése

A kezdő vállalkozások többségére jellemző, hogy – finoman fogalmazva – nem túl tőkeerősek, jellemző továbbá, hogy megalakulásának első hónapjaiban (akár 6-12 hónap távlatában is) nincs bevételük; vagy ha van, az igen kevés, töredéke a költségeiknek.
Van az a jogszabály, hogy – amennyiben az ügyvezetőnek nincs (máshol) 36 órás vagy azt meghaladó munkaviszonya, úgy az ügyvezetése alatt álló cégben kell utána megfizetni a járulékokat.
Mi következik a fentiekből? Ha a cégnek nincs vagy kevés a bevétele, ugyanakkor magas a járulék-, illetve bérköltség teher, akkor tönkremegy mielőtt beindul(hat)na az üzlet.
Mi a teendő ilyen helyzetben? Olyan ügyvezető kell, aki után nem vagy igen kevés járulékot kell fizetni (pl. nyugdíjas, főállású diák, stb.). Ha nincs ilyen, akkor az ügyvezetőt napi 2 vagy napi 4 órára szabad csak bejelenteni, ezt a NAV megfelelő indoklás mellett köteles elfogadni. Fenti tanácsunkon minden kezdő vállalkozásnak kötelező elgondolkodni, számolni, mérlegelni kell a körülményeket! Aki nem így tesz, az elbukik mielőtt beindulna az üzlet. Fentiekről szívesen egyeztetünk/konzultálunk az adott vállalkozás választott könyvelőjével annak érdekben, hogy a kezdő vállalkozás megússza a “járulék-és bérköltség csapdát”.

 

Cégalapítás csapdaelkerülés 2# – A kezdő vállalkozás ÁFA csapdájának elkerülése

Az alábbi tanács azoknak a vállalkozásoknak szól, ahol költségek alig vannak a vállalkozás bevételéhez képest, mondjuk az egységnyi bevételre eső költségek nem haladják meg a 30%-ot. Tanácsunk, hogy az ilyen cégek ne jelentkezzenek be ÁFA körbe! Miért? Levonható ÁFA-juk alig lesz, viszont az összes bevétel után fizetendő ÁFA keletkezik.
Mi történik, ha a cég átlépi a 12 millió Ft-os árbevétel határt – kérdezhetik joggal?! Tanácsunk: a vállalkozó gondolkozzon előre, alapítson vagy vásároljon másik alanyi adómentes céget, azzal dolgozzon tovább. (Ezt pénztárgéphez és működési engedélyhez kötött cégek nem tudják megcsinálni, nekik amúgy sem érné meg, az ilyen cégek kereskednek, magas a költséghányad, van levonható ÁFA bőven.)
Semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy egy adott személynek több cége legyen, van olyan ügyfelünk, akinek !!! 8 (nyolc) !!! alanyi adómentes KFT-je van. Ha alacsony a költséghányad és megteheti, őt kövesse!
Nem mellesleg az ÁFA körbe tartozó cégek olcsóbbak tudnak lenni, tudnak “játszani” az árakkal, versenyképesebbek tudnak maradni, ami jól jöhet a multikkal és más nagyra nőtt versenytársakkal szemben.
A témáról szívesen egyeztetünk az új vállalkozás(ok) választott könyvelőivel a minél sikeresebb ÁFA csapda elkerülés érdekében.

 

Cégalapítás csapdaelkerülés 3# – Az eltiltás és az adóregisztrációval kapcsolatos csapdák elkerülése

Ha olyan személy kerül a frissen alapított cég ügyvezetésébe, illetve 50%-ot meghaladó tulajdonosi körébe, aki a Btk. szerinti eltiltás hatálya alatt áll, illetve aki az Art. szerinti akadályt képez, akkor a cég nem kap adószámot és nem kerül bejegyzésre.
Ezt a céget alapító személyeknek ki kell védeniük, mert ha nem, úgy az egész cégalapítás felesleges idő, pénz és jogi munka pazarlássá válik. Azt, hogy valaki büntetett előéletű tudnia kell saját magáról. Ugyancsak tudnia kell saját magáról mindenkinek, hogy természetes személyként van-e köztartozása; van-e törölt adószámú cég, amelyben érdekelt (volt); van-e kényszertörléssel vagy felszámolással megszűnt cég, amelyben érdekelt volt; van-e olyan jelentős köztartozást felhalmozott cég, amelyben jelenleg is érdekelt?! Ezek nagy része a cégnyilvántartás adataiból ellenőrizhető. Fontos tehát, hogy ezeket a jogi szempontokat a cégalapítást kérő személy és a cégalapítást végző iroda/ügyvéd együttesen elvégezzék. 

 

Cégalapítás csapdaelkerülés 4# – Hozzá nem értő ügyvédek, könyvelők és más kibicek “hóhér” tippjeinek elkerülése

Íme az aktuális hóhér tippek, melyeket semmiképp sem szabad megfogadni

  1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Alapítsa Kft-jét akár 100ezer Ft vagy akár 0 Ft befizetéssel, a fennmaradó összeget ráér befizetni később, akár 1 éven túl is!”

A tanács jól hangzik, könnyen kivitelezhető, a jogszabálynak is megfelel, mégis „hóhér” sőt „kegyetlen hóhér” az alábbi 6 ok miatt:

Első: Ha az alapításkori vagyoni hozzájárulás olyan alacsony, hogy még az induló költségeket sem fedezi (pl.: ügyvéd, könyvelő, szakmai és személyi beruházás költségei), akkor a cég kezdetektől „tagi kölcsön problémákkal” fog küzdeni. A tagi kölcsön 2013-tól adóalapot képez és az elvárt adó szabályai szerint adózik.

Második: Fentiek miatt (tehát az alaptőke kis hányadának rendelkezésre bocsátása miatt) a cég a gazdasági céljai megvalósításához szükséges pénzügyi fedezettel nem rendelkezik.

Harmadik: Felelősségi szempontból egyértelműen gyilkos tanács a törzsbetétek felénél kisebb befizetéséről, illetve a törzsbetétek egy éven túli rendelkezésre bocsátásáról rendelkezni a társasági szerződésben, ugyanis ilyen esetben a tag a még meg nem fizetett törzsbetétje erejéig köteles helytállni a társaság kötelezettségeiért, lényegében nem illeti meg a korlátolt felelősség (Ptk. 3:162. §).

Negyedik: Nem ruházható át az üzletrész, amíg a törzsbetétek befizetése teljes egészében nem történt meg. A hirtelen-gyorsan „szükségessé váló” üzletrész átruházások, fura „cégeladások” éppen a „hóhér” irodák „hóhér” tippjeit megfogadó ügyfeleit érintik leggyakrabban.

Ötödik: Pályázatnál, hitelnél is akadály, ha nincs befizetve a törzstőke egésze, szinte biztos, hogy elutasítják mind a pályázatot, mind pedig a hitelkérelmet.

Hatodik: Amíg a tag törzsbetéte nincs teljes egészében rendelkezésre bocsátva, addig nem fizethető ki részére sem osztalék, sem osztalékelőleg.

  1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„A törzstőkét nem kell befizetni bankszámlára, elég ha az ügyvezető leigazolja!”

Ez a „hóhér” tipp (is) jól hangzik, könnyen kivitelezhető, de nem felel meg a Ctv. 30. § (5) bekezdésének. A jegyzett tőkét a cég bejegyzését követő 8 napon belül a bankszámlára is be kell fizetni. Ezt az adóhatóság (pl. kockázatelemzésnél) és a Cégbíróság is (mint törvényességi felügyelet gyakorlója) ellenőrizheti.

  1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Ráér könyvelőt fogadni 2-3 hét múlva, sőt akár később is!”

Ez is gyilkos „hóhér” tipp, melyet sok esetben ügyvédek tanácsolnak. Nézzük, mi a gond ezzel:

Első: A társaságnak az ügyvezető jogviszonyáról már a bejegyzés napjától bejelentési, de legalább adatszolgáltatási kötelezettsége van, attól függően, hogy munkáltatói vagy megbízási jogviszony jön létre a társaság és annak ügyvezetője között. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

Második: Kamarai bejelentkezés a bejegyzéstől számított 5 napon belül kötelező. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

Harmadik: NAV, KSH, helyi iparűzési-adó hatálya alá történő bejelentkezés a bejegyzéstől számított 15 napon belül kötelező. Ha nincs könyvelő, ki oldja meg a feladatot?

  1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Nem baj, ha bedől a cége, alapítunk másikat.”

Ez lehet, hogy jól hangzik, de nagyon nem igaz! A cégalapításból és a meglévő cégbe való belépésből való adminisztratív kizárást nem csak az Art. 19. § rendelkezései, hanem a Ctv. 9/B. §, 9/C. §-ai is intézményesítik (eltiltás). Aki cégében jelentős köztartozást halmoz fel (5MFt felett) vagy cégét szabálytalanul működteti, esetleg „magára hagyja”, az 5 évig nem lehet gazdasági társaságnak sem vezető tisztségviselője, sem többségi tulajdonosa.

  1. CÉGALAPÍTÁS „HÓHÉR” TIPP, MELYET NEM SZABAD MEGFOGADNI

„Kft alapításból nem lehet semmi gondja, hiszen korlátolt felelőssége van.”

Többszörösen „hóhér” tipp: egyrészt fenti tipp nem is próbálja megkülönböztetni a vezető tisztségviselői felelősséget a tagi felelősségtől, pedig nagyon indokolt.

Gazdasági társaság tagja főszabályként – a vállalt vagyoni hozzájárulás teljesítéséért felel. Természetesen egyéb esetekben is felelősségre vonható (pl. negatív gazdálkodás, törzstőke csorbítása, gondatlanul vagy szándékosan kárt okozó határozat meghozatala, stb.). Szó sincs tehát szent és sérthetetlen korlátolt felelősségről sem Kft-nél, sem Rt-nél.

A vezető tisztségviselő felelőssége sokkal szigorúbb: egyértelműen felel a jogi személyeknek okozott kárért, legyen az az általa képviselt jogi személy, vagy más jogi személy (Ptk. 3:24. §, Ptk. 3:118. §).

Ha valaki egy személyben társasági tag és vezető tisztségviselő is, akkor konkrét cselekedeteit aszerint kell értékelni, hogy azokat melyik „minőségében” végezte. Így könnyen elhatárolható a tagi és a vezető tisztségviselői felelősség.

 

Cégalapítás csapdaelkerülés 5# – Vizsgáztassa a kiszemelt ügyvédi irodát

Hogyan azonosítsa be és védje meg magát a cégalapítás piac felelőtlen és kiszámíthatatlan szereplőitől? Ügyvédválasztáskor az alábbi 5 témakört minden esetben vesse fel és körültekintően értékelje a válaszokat és egyéb reakciókat!

  1. A cégalapítás ügyvédi/jogi megkezdése előtt kérjen adó/járuléktervezési tanácsadást, ezzel összefüggésben gondosan mérlegelje, hogy üzleti elképzeléséhez milyen cégformára és mekkora alaptőkére van szükség.  Ne bízza olyan ügyvédre cégalapítását, ahol ezekre a kérdésekre nem kap megbízhatóan alátámasztott válaszokat.
  2. Cégalapítás / cégmódosítás esetén kérdezzen rá a pontos határidőkre – adatfelvétel – aláírás – iratbeküldés – bejegyzés. Kérdezzen rá a 2017-ben megváltozott törvények legfontosabb részeire (pl. eltiltás, adóregisztráció, összeférhetetlenség, stb.).
  3. Cégalapítás esetén kérdezzen rá, hogy mivel garantálják a bejegyzési határidőt, illetve mivel kártalanítják ügyfeleiket, ha ezt nem tartják be.
  4. Kérdezzen rá, hogy Önnek cégalapítás / cégmódosítás esetén pontosan mit kell intézni a cégbejegyzésig az aláíráson kívül.
  5. Cégalapítás / cégmódosítás során soha ne döntsön csak az árak alapján, mindig tudja meg –előre–,  hogy mennyi lesz a cégalapítás / cégmódosítás pontos végösszege! (Sok iroda alkalmazza azt a trükköt, hogy nagyon olcsónak látszó díjakat tüntet fel és csak a végösszeg kifizetésénél derül ki, hogy az ajánlat köszönő viszonyban sincs a cégalapítás / cégmódosítás valódi költségeivel.)

 

Kérje közvetlen, személyes segítségünket:

Hétköznap hívható munkatársaink:
Ardai Bálint 06-20-476-6105
Marosvölgyi Diána 06-20-296-2613
Dánielné Kormány Mónika 06-20-803-1133
Cégiroda központi száma: 06-1-410-7997
(H-Cs: 9-15.30 óra    P: 9-13 óra)

Azonnali cégalapítás vagy egyéb sürgős esetben hétvégén is hívható telefonszámunk: Ardai Attila 06-20-949-2069

Cégcsoportunk szellemiségéből, küldetéséből következik, hogy Ügyfeleink, Megbízóink választott ügyvédjét, saját könyvelőjét nem riválisként/konkurensként kezeljük. Sokkal inkább együttműködő partnerként gondolunk-számítunk rájuk, annak érdekében, hogy Ügyfele/Ügyfelünk problémájának megoldása érdekében – a közös munka eredményeképpen – minél jobb megoldás születhessen. Az együttműködéshez mindössze az szükséges, hogy az Ügyfele érdekében eljáró ügyvéd, könyvelő felvegye velünk a kapcsolatot.

Szándékaink szerint a Céghmester Business Support a rendszerető és rendszerben gondolkodó, intelligens, megfontolt, észszerű kockázatokat vállaló, kevésbé árérzékeny mikro- és kisvállalkozóknak kíván szakszerű, intelligens, gyors, átfogó és rendszerezett problémamegoldásokat nyújtani, minden esetben a Megbízónk/Ügyfelünk jogi, pénzügyi és személyes érdekeinek az elsődlegessége alapján.

Tájékoztatjuk Tisztelt Érdeklődőinket és Ügyfeleinket,hogy a cégünk korábbi nevéhez (Céghmester) megtévesztésig hasonló cegmester.com oldalhoz és annak üzemeltetőihez semmi közünk, azoktól mind szakmailag, mind etikailag maximálisan elhatárolódunk! Egyebek mellett emiatt is változtattuk-bővítettük cégnevünket, brandünket Céghmester Business Support cégcsoportra. Ugyancsak elhatárolódunk a cegmester.com-hoz hasonló etikájú, szellemiségű, olcsó vagy olcsónak látszó szolgáltatásokat kínáló vállalkozások szakmailag aggályos ajánlataitól, tevékenységétől.

Cégnevünket és brandünket fennállásunk közelgő 30. évfordulója alkalmából újítjuk-változtatjuk meg, az új nevünk Céghmester Business Support cégcsoport. Az évforduló alkalmából üzleti struktúránkat is újragondoljuk, szolgáltatásainkat a vállalkozások életciklusához igazodva átstruktúráltuk/struktúráljuk. Ennek szerves része a weboldalaink – főleg a ceghmester.hu oldal – új struktúrához igazodó átrendezése-átszövegezése. Az esetleges üzemzavarokért, pontatlanságokért elnézésüket és türelmüket kérjük.  

Weboldalunkon történő hatékony eligazodás érdekében az oldal struktúráját úgy alakítottuk ki, hogy az információk hármas – a vállalkozások életciklusához igazodó – szakmai tagozódásban (START Support, OPERATION Support, EXIT Support) és háromszintű információ megosztási struktúrában (rendszerező információk; általános információk; részletes és kiegészítő információk) kerüljenek bemutatásra.
A rendszerező és általános információk a „menüből” közvetlenül, a részletes és kiegészítő információk pedig a főoldalról és/vagy az általános információkat ismertető oldalakról közvetlenül érhetők el.

Felhívjuk figyelmüket, hogy irodáink kisállatbarát irodák, ügyintézési idejük alatt szívesen látjuk négylábú kedvenceiket is!

START Support - részletes és kiegészítő információk

Cégalapítás menete Kft alapítás menete
Cégalapítás csapdák Cégvásárlás menete
Cégvásárlás fontos infók Cégvásárlás buktatói
Székhelyszolgáltató irodák/díjcsomagok Székhelyszerződés megkötése
Székhelyszolgáltatás fontos infók