Tisztelt Érdeklődőnk, Tisztelt Ügyfelünk!
Ha az Ön cégének házipénztár egyenlege – akár az Ön tudta nélkül – jelentősen és folyamatosan meghaladja éves árbevételének 3-5%-át, akkor ez a menüpont Önnek szól!
Előzze meg a bajt, nézzen utána házipénztár egyenlegének, konzultáljon könyvelőjével. Ha az derül ki, hogy az Ön cégében is magas a házipénztár és a könyvelője nem – vagy csak részben – tud segíteni, akkor vegye igénybe törvényes, biztonságra törekvő és fenntartható megoldásokon alapuló segítségünket, hívja a szakterületért felelős munkatársunkat:
Ardai Attila 06-20-949-2069
A “magas házipénztár” problémával hozzánk fordulók körében a legtöbbször az alábbi élethelyzetekkel találkozunk:
- Az ügyvezető nem is tudta/tudja, hogy magas a házipénztára, a könyvelőtől tudta/tudja meg.
- A könyvelő jelezte az ügyvezetőnek, hogy a problémát meg kell oldani, de az ügyvezető nem törődött/törődik vele, nem érdekli, nem fogja fel a probléma jelentőségét.
- Mind az ügyvezető, mind pedig a könyvelő tudatában van a probléma jelentőségének, meg akarja azt oldani, de azt külső segítség nélkül nem, vagy csak részben tudják megoldani.
A Céghmester Business Support Csoport “magas házipénztár” törvényes csökkentésére, kezelésére irányuló szolgáltatását elsősorban a törvényes, biztonságra és fenntartható megoldásokra törekvő ügyvezetőknek és könyvelőknek hoztuk létre.
Előre bocsátjuk, hogy a “magas házipénztár” problémák megoldását kizárólag törvényes eszközökkel végezzük olyan költséghatékonysággal, amellyel a legtöbb ügyfelünk elégedettségét és elismerését is kivívtuk. Megoldásaink nem csak törvényesek, hanem tervezhetők és hosszútávon fenntarthatók, így különösen az előre gondolkodó, biztonságra, nyugodt alvásra vágyó és törekvő ügyvezetők, cégtulajdonosok körében népszerűek.
Természetesen haláleset, illetve cégörökölés esetén is segítünk a “magas házipénztár” problémát megoldani a cégöröklésben érintett családoknak, illetve a (leendő) cégörökösöknek. Ez különösen nagy segítség lehet olyan esetekben, ahol a (leendő) cégörökösök csak a halálesetet követően – pl. a könyvelő tájékoztatása alapján – értesülnek a “magas házipénztár” problémáról.
A pénzeszközök, benne a “házipénztár” a gazdasági társaság egyik – de kétségtelenül a legfontosabb – vagyoni eleme, könyvelési/számviteli nyelven szólva eszköze.
Először is rögzíteni kell, hogy a “magas házipénztár” valójában nem magas, hanem alacsony, azaz hiányos. Akiknél ez rendben van, azok nem beszélnek sem magas, sem alacsony házipénztárról, megvan a házipénztáruk és kész.
Nézzük, hogy mennyi lehet egyáltalán a “házipénztár” maximuma. Erre konkrét jogi szabályozás nincs, de a készpénzben fizethető számla ellenértékek maximuma (az a bizonyos havi 1,5 millió Ft), illetve a cég készpénzforgalmi sajátosságai egyértelműen behatárolják. Az egyébként kötelező pénzkezelési szabályzatot is a fenti kritériumok figyelembevételével kell elkészíteni. Alapkövetelmény, hogy még a viszonylag nagy készpénzforgalommal rendelkező cégeknek se legyen tartósan és huzamosan magas a pénztáruk, azt be kell fizetni a bankszámlára. Ennek figyelembevételével azt mondhatjuk, hogy a jellemzően 100 millió Ft és 2 milliárd Ft közötti éves árbevételű mikrovállalkozásoknak sem lehet túl magas a napi átlagos készpénzállományuk, maximum az éves árbevétel 2%-a. Ez egy 2 milliárd Ft-os cégnél 40 millió Ft. Könnyen belátható, hogy az ennél jóval kisebb forgalmú cégek 30-50-100-200 millió Ft-os “házipénztára” önmagában szabálytalan és senki nem hiszi el – ide értve a NAV-ot is – hogy az valós. Igen rossz optikája van mind számvitelileg, mind adóügyileg, ha a “magas házipénztár” évről-évre megjelenik a gazdasági társaság közzétett beszámolóiban és eközben a cég a valóságban tartozásokat halmoz fel.
Nem kétséges, hogy ilyen helyzetben mind a társaságnak, mind az ügyvezetésnek, mind pedig a tagoknak az az érdeke, hogy – még mielőtt bajba kerülnének – a törvényes mértékűre, de legalább annak közelébe, az általunk javasolt 3-5%-ra csökkentsék a házipénztárat.
Fontos megjegyezni, a könyvelés szerint magas, de a valóságban hiányos házipénztár végelszámolás esetén jelentős és felesleges adóterheket generál, melyeket a meg nem lévő pénzből igen nehéz megfizetni. Még rosszabb lehet a helyzet abban az esetben, ha egy ilyen társaság ügyvezetője és/vagy tulajdonosa meghal, ez a cégöröklésben érintett személyek, illetve család számára szinte megoldhatatlan helyzet, maga a rémálom, mert a “magas házipénztár” cégmegszüntetés, más néven végelszámolás esetén jelentős adóteherrel jár, amelyre egy amúgy is nehéz helyzetben lévő (leendő) cégörökösök a legtöbb esetben nincsenek felkészülve, sem jogilag, sem pénzügyileg.
Nézzük tehát, hogyan lehet és hogyan nem lehet megszüntetni a “magas házipénztárat”.
Először arról, hogy hogyan nem lehet a “magas házipénztár” problémáját megoldani. Mi a Céghmesternél nagyon nem szeretjük azt a kifejezést, hogy a “magas házipénztár eltüntetése”. Mi ezzel a baj? A “magas házipénztár eltüntetése” kifejezés arra utal, hogy a “magas házipénztár” problémáját valamiféle bűvészkedéssel, varázslattal lehet megoldani. Sajnos nem! Mint ahogyan a nyuszi, a galamb vagy az aranyóra sem tűnik el valójában a bűvészmutatványok során, úgy a “magas házipénztár” sem fog eltűnni. Attól, hogy különböző rovatokba átkönyvelik, a probléma nem szűnik meg, csak elodázódik a megoldása és később jelenik meg újra, általában akkor, amikor már nem megoldható. A “magas házipénztár” probléma akkor van megoldva, ha az a könyvelés szerint is kikerült a társaság eszközei közül. Minden más csak időhúzás, önbecsapás, vagy valaki más – könyvelő, ügyvéd, “tanácsadó”, “szakértő”, stb. – általi becsapásunk, megvezetésünk. Ha el akarja dönteni, hogy az Önnek segítő személy(ek) segítsége valós-e vagy sem, elegendő azt tisztázni, hogy a könyvelés, illetve beszámoló eszköz rovatából kikerül-e a “magas házipénztár” összege vagy sem. Ha kikerül, akkor szinte biztos, hogy rendben van; ha nem kerül ki, akkor biztos, hogy nincs rendben, ennyire egyszerű az egész.
Lássuk tehát, hogyan lehet valósan megoldani a “magas házipénztár” problémáját. Alapvetően három megoldási irány van:
Az első megoldási irány az, hogy meg kell vizsgálni a társaság valós költéseit és azokat nem feltétlenül költségként, de kiadásként mindenképpen feltüntetni a könyvelésben (sokan csak a költségként elszámolható tételeket rakják be a könyvelésbe az egyéb kiadásokat pedig – tévesen – nem tüntetik fel a könyvelésben, teszik mindezt sok esetben a könyvelő tanácsára). Volt olyan ügyfelünk, akinek a költségek és kiadások finom megkülönböztetésével 20 millió Ft-al csökkentettük a házipénztárát.
A második megoldási irány a hiányzó összegek jogi rendezése, a valóság dokumentálása (szerződések, jegyzőkönyvek, bizonylatok, stb.) szakszerűtlen nyelven “lepapírozása”. Ha a házipénztárból hiányzó összeget vagy annak egy részét nem tudjuk visszafizetni, akkor költséghatékonyabb a vissza nem fizetett házipénztár összeget önként leadózni – 15% SZJA+valamennyi SZOCHO – mint a NAV végzése alapján ugyanennek az összegnek a további 200%-át és késedelmi kamatát befizetni. Ezekben a teendőkben megfelelő ügyvédi-jogi háttérrel állunk ügyfeleink rendelkezésére, ideértve a 200%-os adóbírság mérséklését is. Volt olyan NAV-os ügyünk, ahol a revízió – az adózó korrektsége miatt – 30 millió Ft-ról 3 millió Ft-ra csökkentette a bírságot. Tehát a legfontosabb, hogy valós tényeket kell szakszerűen és támadhatatlanul okiratokba foglalni (“lepapírozni”), nem pedig átlátszó, valótlan, kamu, stb. váltó, részvény, kölcsön és hasonló fiktív ügyleteket!
A harmadik megoldási irány a cégjogi eszközök igénybevételének irányába mutat. Ilyen megoldás lehet pl. a szétválás, az összeolvadás, a beolvadás, mely eszközöket az adott cég (és tulajdonosi körének) sajátosságai alapján kell testre szabni. Ezzel a megoldási iránnyal két probléma szokott felmerülni: az egyik, hogy a cégjogi megoldásokat inkább az ügyvédek ismerik, nem pedig a könyvelők; az ügyfelek viszont a könyvelőjüket kérdezik a “magas házipénztár” probléma megoldásáról; ergo: nem jut el a megoldás a rászoruló cégek ügyvezetőihez, illetve könyvelőihez. A második, hogy ha ismerik is a megoldást, hiba csúszik a kivitelezésbe, legtöbbször azért, mert az ügyvéd és a könyvelő együttműködése nem kompatibilizál. Mi a Céghmesternél tudjuk a cégjogi megoldásokat, kitapostuk és koordináljuk az ügyvédek és a könyvelők kompatibilizáló együttműködésének rögös útját. Ha szeretné “magas házipénztárát” törvényes és hatékony cégjogi megoldásokkal a törvényes mértékre csökkenteni, kérjen személyes konzultációt:
Ardai Attila 06-20-949-2069
Ha szeretné csökkenteni, megszüntetni cégének “magas házipénztár” állományát és ezáltal helyreállítani törvényes működését, bízza ránk ezt a bizalmi feladatot.
Ha szeretné megtartani és tovább üzemeltetni “magas házipénztár” állománnyal rendelkező cégét, hívja Czene Virágot vagy Ardai Attilát.
Ha szeretne gyorsan, törvényesen kiszállni “magas házipénztár” állománnyal küzdő cégéből, hívja Ardai Attilát.
Azoknak is segítünk, akik haláleset, cégöröklés útján váltak ügyvezetővé, illetve cégtulajdonossá, de a céget nem kívánják továbbműködtetni és abból egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan szeretnének kiszállni.
Kérjük, tanulmányozza a “Magas házipénztár és társai kisokos” menüpontunkat is, ahol nem csak a pénztárhiányról, hanem általában az eszközhiányról mutatunk be generikusabb-átfogóbb értelmezést.
Kérje közvetlen, személyes segítségünket:
Czene Virág 06-20-924-0590
Leskó Veronika 06-20-571-5710
Ardai Attila 06-20-949-2069
“Magas házipénztár” és társai kisokos
OPERATION Support - részletes és kiegészítő információk
Cégmódosítás kisokos | Könyvelés-bérszámfejtés alapfogalmak |
Adóellenőrzés alapfogalmak | Tagi kölcsön kisokos |
Negatív saját tőke kisokos | "Magas házipénztár" és társai kisokos |
Szándékaink szerint a Céghmester Business Support a rendszerető és rendszerben gondolkodó, intelligens, megfontolt, észszerű kockázatokat vállaló, kevésbé árérzékeny mikro- és kisvállalkozóknak kíván szakszerű, intelligens, gyors, átfogó és rendszerezett problémamegoldásokat nyújtani, minden esetben a Megbízónk/Ügyfelünk jogi, pénzügyi és személyes érdekeinek az elsődlegessége alapján.
Tájékoztatjuk Tisztelt Érdeklődőinket és Ügyfeleinket,hogy a cégünk korábbi nevéhez (Céghmester) megtévesztésig hasonló cegmester.com oldalhoz és annak üzemeltetőihez semmi közünk, azoktól mind szakmailag, mind etikailag maximálisan elhatárolódunk! Egyebek mellett emiatt is változtattuk-bővítettük cégnevünket, brandünket Céghmester Business Support cégcsoportra. Ugyancsak elhatárolódunk a cegmester.com-hoz hasonló etikájú, szellemiségű, olcsó vagy olcsónak látszó szolgáltatásokat kínáló vállalkozások szakmailag aggályos ajánlataitól, tevékenységétől.
Cégnevünket és brandünket fennállásunk 30. évfordulója alkalmából újítjuk-változtatjuk meg, az új nevünk Céghmester Business Support cégcsoport. Az évforduló alkalmából üzleti struktúránkat is újragondoljuk, szolgáltatásainkat a vállalkozások életciklusához igazodva átstruktúráltuk/struktúráljuk. Ennek szerves része a weboldalaink – főleg a ceghmester.hu oldal – új struktúrához igazodó átrendezése-átszövegezése. Fennállásunk 30. évfordulója alkalmából különleges kedvezmény-bombákkal is készültünk, melyek 2025. január 6-tól egész évben igénybevehetők.
Felhívjuk figyelmüket, hogy irodáink kisállatbarát irodák, ügyintézési idejük alatt szívesen látjuk négylábú kedvenceiket is!