EXIT support – kiszállás támogatás II.
Jól működő, prosperáló, nyereséges, vagyonnal, aktív munkavállalói állománnyal, know-how-al rendelkező cégek részére
Amint az szolgáltatásaink jellegéből bizonyára érzékelhető, a Céghmester csoport a vállalkozás, illetve az azt domináló vállalkozó(k) minden életciklusára kínál és ajánl megoldásokat. Jelen menüpontban főleg, de nem kizárólag a jól működő, családi érdekeltségű, mikro- és kisvállalkozásokból való kiszállásra mutatunk be lehetőségeket.
Előzetesen egy pszichológiai alapvetés, illetve tanács: Aki úgy érzi, hogy eljött az ideje a kiszállásnak, az tegye meg, legyen annyira önző, hogy megtegye – saját maga és családja érdekében. Mindenkinek egy élete és – általában – egy családja van.
Itt jegyezzük meg, hogy csak azokból a vállalkozásokból lehet sikeresen kiszállni, amelyek a létrehozó, vállalkozást megtestesítő személytől függetlenül is működőképesek vagy azzá tehetők. Azoknál a vállalkozásoknál, ahol ez nem tud megvalósulni – azaz minden egy adott személy döntésén, munkáján, stb. múlik – bármely kiszállási stratégia zsákutcába vezet.
Nézzük tehát, hogy melyek a főbb kiszállási okok, illetve szituációk:
- Kiöregedés, generációváltás szükségessége
- Egészségi okok miatti (pl. súlyos betegség, baleset, stb.) kiszállás
- Haláleset miatt – az örökösök nem tudják és/vagy nem akarják továbbvinni a céget
- Eleve eladásra/továbbadásra fejlesztették a céget, illetve termékeit
- Kettő vagy több személyből álló – nem családi vállalkozás esetén – úgy döntenek, hogy nem folytatják együtt, illetve mással kívánnak foglalkozni
- Annyira jó a cég, hogy ajánlatot kapnak a megvásárlására
A továbbiakban felvázolt megoldásokat családi vállalkozásokból történő kiszállásra modelleztük, azonban a vázolt megoldások egyéb esetekben is alkalmazhatók.
Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon mind a kiszállásban érintett cégek vezetői, tulajdonosai; mind az ezzel foglalkozó közvetítők és tanácsadók szinte kizárólag (tisztelet a kevés kivételnek) cégeladásban – ezen belül is azonnali adásvételben, illetve kiszállásban gondolkodnak – szerintünk helytelenül és kicsit szűk látókörűen. Nagyon kevés céget – csak a legjobbakat – lehet eladni gyors adásvételi tranzakció keretében. Az esetek többségében rugalmas, vonzó, megfelelően cizellált ajánlat vezethet a sikeres kiszálláshoz.
Vegyük tehát sorra a kiszállási lehetőségeket, melyek 4 fő irányvonalba sorolhatók:
Kiszállási irányvonal működő családi vállalkozásokból 1#
Családon belüli generációváltás, mely lehet részleges – csak a vezetést adjuk át – a tulajdonosi jogokat megtartjuk; vagy lehet teljes, amikor mind az operatív vezetésből, mind a tulajdonosi jogok/döntések gyakorlásából kiszállunk. Ez az irányvonal akkor hajtható végre sikeresen, ha az adott személy tényleg át akarja és át tudja venni a céget. Ha az erre utaló szándék és képesség nem valódi, akkor ez az irányvonal egy zsákutca.
Előfeltételezve az átvevői szándék és a képesség valódiságát, arra kell időt, munkát, kreativitást befektetni, hogy a váltást tudatosan és fokozatosan előkészítsük; az új vezetőt/tulajdonost – a vállalkozás sajátosságainak és új vezető személyiségének összehangolásával – felépítsük. Erre a vállalkozás méreteitől, szervezeti felépítésétől, termék struktúrájától függően akár több évet (általában 1-3 év) is érdemes rászánni; legyen ideje az új vezetőnek a vállalkozást horizontálisan és vertikálisan minden elemében megismerni.
A változást-váltást megtestesítő jogi lépéseket csak akkor szabad megtenni, ha mind a kiszálló személy(ek), mind az új vezető(k) és tulajdonos(ok) érzik, tudják és látják, hogy ennek eljött az ideje, azaz minden érintett személy és a cég is megfelelően felkészült a váltásra.
Fentiek megvalósításában akár az előkészítésben, akár a jogi lépések végrehajtásában (tulajdonosváltás, ügyvezető váltás, eszközök, készletek, pénzeszközök, könyvelés, stb. átadás-átvétele) igény szerinti, akár teljeskörű segítséget nyújtunk.
Kiszállási irányvonal működő családi vállalkozásokból 2#
Ez az irányvonal azoknak kínál megoldási lehetőséget, akik az előzőekben taglalt családon belüli generációváltást nem tudták vagy nem akarták megvalósítani.
Ezzel a megoldással részleges kiszállás oldható meg oly módon, hogy a tulajdonosi jogokat és feladatokat – kiemelten az ellenőrzést – megtartjuk, de az operatív vezetést, ezen belül az üzleti vezetést és a szakmai vezetést arra alkalmas külsős személyeknek megfelelő garanciák mellett átadjuk. ilyen személyeket találhatunk akár saját munkavállalóink között (erre számtalan sikeres gyakorlati példa van); akár hirdetés vagy egyéb keresés útján; de akár vállalkozásunk konkurenseinek körében is.
A lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő jelölteket és azokkal olyan megállapodást kössünk, hogy az vállalkozásunk prosperitását legalább szinten tartsa vagy emelje.
Ehhez leginkább egy előzetesen kialakított szempont-, illetve elvárásrendszer kialakítása szükséges, ha ez rendben van, akkor lehet a jelölteket vizsgáztatni, tesztelni.
Ez a kiszállási megoldás rejt(het) bizonyos kockázatokat, ezért a legalkalmasabb jelöltekkel történő megállapodást nem csak ügyvédi okiratban, hanem közjegyzői okiratban is rögzíteni kell.
Fentiek megvalósításában, akár az előkészítésben (tesztelés, jelölt kiválasztás), akár a jogi véglegesítésben szükség szerinti vagy akár teljeskörű segítséget nyújtunk.
Kiszállási irányvonal működő családi vállalkozásokból 3#
Ha fentebb vázolt 2 irányvonal mentén nem tud(t)unk vagy nem akar(t)unk kiszállni, akkor a következő megoldás a cégeladás.
Magyarországon jellemző a működő cégek eladási piacára, hogy szinte mindenki – tisztelet a néhány kivételnek – azonnal, drágán és – a foglalót leszámítva – egy összegben történő fizetéssel szeretne kiszállni.
Ez a legtöbb esetben nem működik, kivéve azon cégeknél, akik annyira jók, hogy azokra a tulajdonosok szándékától függetlenül is ajánlatot tesznek.
Ha a mi cégünk nem kapott felvásárlási ajánlatot és feltételezzük, hogy nem is fog kapni, akkor kénytelenek vagyunk reális áron, rugalmas és kedvező fizetési feltételek mellett egy részletes és vonzó ajánlatot kidolgozni és kiajánlani – a vállalkozás átvételét követő működéstől független és könnyen hozzáférhető – megfelelő garanciák megkövetelése mellett.
Fentiek megvalósításában közvetítőirodaként (cca 20 éves tapasztalattal) teljeskörű segítséget nyújtunk.
Kérjük tanulmányozza a cégközvetítésről szóló fő- és almenükben kifejtett ajánlatainkat, tanácsainkat.
https://ceghmester.hu/cegkozvetites.html
https://ceghmester.hu/cegkozvetites/cegadasvetel-fontos-infok.html
https://ceghmester.hu/cegkozvetites/elado-mukodo-cegek.html
Ezekben a menüpontokban rengeteg tanácsot, szempontot, problémamegoldást olvashat a cégeladás buktatóinak elkerülése érdekében (pl. az eladó működő cégek kínálatából képet kaphat arról, hogy milyen részletességű legyen egy működő vállalkozás eladására irányuló ajánlat).
Kiszállási irányvonal működő családi vállalkozásokból 4#
Ha valaki nem tudja vagy nem akarja eladni a cégét, de mindenképpen ki akar szállni a napi taposómalomból (ezalatt leginkább az operatív irányítást értjük), akkor gondolkozhat bérbeadásban, üzembeadásban. Ilyen esetben a cég eszközei, know-how-ja feletti rendelkezést megtartja, ugyanakkor a cég termékeinek, szolgáltatásainak értékesítési jogait, feladatait, ezzel együtt hasznait (mínusz bérleti- vagy üzemeltetési díj) átadja.
Ez leginkább kereskedelmi területen működőképes konstrukció, de egyéb esetben is megvalósítható.
Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a 3#-as és 4#-es irányvonal elemei együttesen, egymást kiegészítve variálhatók, összerakhatók. Például egy (nagy értékű) ingatlannal rendelkező céggel együtt nem szükségszerű eladni az ingatlant is, azt bérelheti a cég megvásárlója, így jelentősen csökkenhet a cég vételára.
Fentiek megvalósításában igény szerinti, akár teljeskörű segítséget nyújtunk.
Kérjük, tanulmányozza a közzétett információkat, ajánlásokat és válassza az Önnek legmegfelelőbb megoldást.
Segítünk:
Ardai Attila
cégközvetítési és kiszállásstratégiai tanácsadó
06-20-949-2069
Szándékaink szerint a Céghmester a rendszerető és rendszerben gondolkodó, intelligens, megfontolt, ésszerű kockázatokat vállaló, kevésbé árérzékeny mikro- és kisvállalkozóknak kíván szakszerű, intelligens, gyors, átfogó és rendszerezett problémamegoldásokat kínálni.
Tájékoztatjuk Érdeklődőinket és Ügyfeleinket,hogy a cégünk nevéhez (Céghmester) megtévesztésig hasonló cegmester.com, illetve cehmester.hu oldalakhoz és azok üzemeltetőihez semmi közünk, azoktól mind szakmailag, mind etikailag maximálisan elhatárolódunk! Ugyancsak elhatárolódunk az ehhez hasonló etikájú, szellemiségű, olcsó vagy olcsónak látszó szolgáltatásokat kínáló vállalkozások szakmailag – olykor-olykor büntetőjogilag is – aggályos ajánlataitól, tevékenységétől.
Bónusz a sikeredhez – kerülj be a kiváltságos kisebbségbe
Tudtad, hogy az induló vállalkozások 80%-a 1 éven belül ellehetetlenül, azaz tönkre megy vagy be sem indul?!
Csak 20% éli túl az első évet és ezeknek is csak a 20%-a éli túl az első 5 évet!
Ha szeretnél a sikeres 20%-ba vagy még inkább a kiváltságos 4%-ba tartozni, jelentkezz személyes, kis csoportos üzletépítési konzultációnkra, ahol ráállítjuk az agyadat a sikeres üzleti gondolkodásra, illetve a leggyakoribb buktatók felismerésére és elkerülésére!
Részvételi feltétel: nettó 150.000 Ft értékű szolgáltatási díj megfizetése fél éven belül
Konzultáció időtartama: 60-90 perc
Konzultáció helye: cégünk központi irodája, 1154 Budapest, Damjanich János utca 2.
Részvételi létszám: 1 vállalkozástól maximum 3 fő
Lemondási kaució: 20.000 Ft / fő
Konzultáció tematikája:
– üzleti struktúra/szervezet felépítése
– vezetési alapok
– marketing, értékesítés, árazás
– adminisztrációtól az adózásig
– ne dőlj be a “lehúzás”-nak, inkább tanulj meg néhány jogi trükköt
– a sikeres ügyvitel titkai – ne hagyd, hogy bedaráljon a mókuskerék
– könyvek, amelyeket el kell olvasnod
Ha nem csak mi akarjuk, hogy a kiváltságos 4%-ba tartozz, hanem Te is és ezért hajlandó vagy tenni is (azaz nem csak ábrándozol a sikerről), akkor jelentkezz és gyere el!
Jelentkezés: Leskó Veronika, 06-20-571-5710